Napkeltétől napnyugtáig – 81 szakasz, 17 óra golf!

Vannak napok, amelyek örökre emlékezetesek maradnak a Magyar Golf Club történetében.
Klubunk két tagja, dr. Facskó István és dr. Jaczkovics László Gábor a nyári napforduló apropóján különleges kihívásra vállalkozott: napkeltétől egészen sötétedésig golfoztak, megállás nélkül.


⏰ Kezdés: 4:20
⏰ Befejezés: 21:20


Amely alatt 81 szakaszt teljesítettek,
 közel 60 000 lépést tettek meg,
 42 kilométert gyalogoltak a pályán.
Nem ültek le pihenni, útközben ettek és ittak, és amikor a nap végére talán már fogyott volna a lendület, Edvin még az öntözőrendszert is elindította – szerencsére a zuhanyzás ezúttal elmaradt.


A történet végére természetesen jutott egy kis jogászhumor is. Elmondásuk szerint kezdő golfozóként csak arra emlékeztek, hogy egy kör lyukszáma egy kétjegyű szám, amelyben szerepel az 1-es és a 8-as… A sorrendben viszont nem voltak biztosak, ezért – a szabályosság kedvéért – inkább 81 szakaszt játszottak. 😄


A Magyar Golf Club közössége büszke arra, hogy ilyen lelkes és elhivatott játékosok is erősítik klubunkat.


Szívből gratulálunk dr. Facskó Istvánnak és dr. Jaczkovics László Gábornak ehhez a rendkívüli teljesítményhez!


⛳ Várunk benneteket szeretettel a következő kihívásra – nem csak napfordulókor, hanem mindig a Magyar Golf Clubban!

© Magyar Golf Club 2026                                                                                        Adatkezelési tájékoztató            Impresszum

Az oldal sütiket (cookie) használ! Az oldal használatával Ön automatikusan elfogadja a sütik használatát! A sütik böngészőben történő letiltása az oldal hibás működéséhez vezethet! - Olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.